1. fejezet
Rohantam a folyosón, ahogy csak a lábam bírta. Sárga ruhámat szinte már a térdemig húztam fel, hogy el ne essek. Az őrök, ha tehették volna biztos, hogy utánam fordulnak, de c
sak álltak ott egy hatalmas bottal a kezükben és csak a szemükkel követtek, majd mik
or már nem láthattak újra üveges tekintettel bámultak előre. Kornélia nagyi már rég megállított volna, de ő most nem volt a palotában. Elvágtattam a régi szobám mellett, de rögtön vissza is tántorodtam mivel a fekete csipke a ruhám ujjáról beleakadt. Természetesen egy őr rögtön odaugrott segíteni. Mikor kiszabadultam biccentettem a segítségemnek, aki rögtön vissza is állt a helyére. Tovább rohantam apa dolgozószobája felé. Az ajtó előtt megálltam és kifújtam magam. Lesimítottam a ruhámat és megigazítottam a nyakláncomat. Belenéztem az ablaküvegén visszatükröződő másomba és bólintottam. Utoljára még hátra tűrtem egy rakoncátlan tincset a fülem mögé és benyitottam. A nyugodtság, ami az ajtó előtt volt bennem, rögtön elszállt. A katonák meghajoltak és amint a három excellenciás is meglátott ők is felpattantak és szinte a földig hajoltak. Köszöntés nélkül odarohantam a már felállt apámhoz és a karjaiba vetettem magam. Miután kiölelgettem elengedtem és a szemébe néztem.
- El sem hiszem, hogy itthon vagy! – ujjongtam. – Annyira hiányoztál már!
- Te is nekem Anastásia, de jelenleg az excellenciás urak jelentését hallgatom arról az időszakról mikor nem voltam itt. – Csak mások előtt beszélt így velem. Amúgy mindig csak Anának hívott. Közben ráeszméltem, hogy az a három férfi még mindig a földet bámulja, így hát megkerültem az íróasztalt és kezet nyújtottam nekik. Sorra megcsókolták a kézfejem majd felálltak.
- Császári felség?- nézett apámra a középső. Kopasz volt, a jobb szeméhez pedig monokli volt téve. Apám bólintott mire folytatta.
- Ha császári felséged óhajtja, visszajövünk később, hogy egy kis időt a hercegnővel tölthessen felséged.
- Nem kell köszönöm. Anastásia kérlek, menj, vissza a szobádba nem sokára odamegyek.
- Oké. – válaszoltam apa szeme pedig szikrát szórt. – Természetesen. – helyesbítettem és a jobb oldali ajtó felé indultam.
- Hercegnő! – hajolt meg a három excellenciás. Az ajtónál álló egyik őr kinyitotta nekem a hatalmas ajtót én pedig egy biccentéssel kiléptem. A kint álló őrök egyikét már jól ismertem. Nagyon sokáig ő őrködött az ajtómnál, majd feljebb helyezte apám a ranglétrán így már itt őrködik. Oda léptem hozzá mire ő lepillantott rám.
- Kérem… visszakísérne a szobámba? – néztem a szemébe, mire ő bólintott és elindult az egyik folyosón.
- Hercegnő ne vegye tiszteletlenségnek, mert én nagyon szívesen vigyázok felségedre, de jobban ismeri ezt a palotát, mint itt akármelyik őr. Miért kell most elkísérnem?
- Olyan nagy ez a palota. Az összes közül a legnagyobb és tudja, többnyire egyedül vagyok. A könyvek mellett azért jól esik néhány őr társasága is. – mosolyogtam rá.
- Felséged ruhája elszakadt. – mutatott a karomon lévő fekete csipkére, aminek egy része már a levegőben lógott. Nem ért hozzám, mert az tilos.
- Beleakadt az egyik ajtónak a szélébe. – húztam el a számat a leszakadt részt tanulmányozva.
- Azonnal megcsináltatom majd felség, amint visszakísértem.
- Köszönöm. – biccentettem és megálltam az egyik hatalmas ablak előtt. Kint a napot egy felhő sem takarta el. A virágok pedig mindenféle színben pompáztak. Odaléptem az ablakhoz és elhúztam az egyik vastag, bordó függönyt a fal felé, hogy minél több fény áradjon a folyosóra. Az őr rögtön elhúzta a másik felét. Így a folyosón kétszer olyan világos lett.
- Kérem, szóljon a főkertésznek, hogy hozzon nekem egy csokor virágot ebből a kertből! – mutattam az ablakon kívül elterülő virágokra. Tovább mentünk. Mikor elértünk a szobámhoz a katona tisztelgett, majd a biccentésem után elment. Az ajtómnál lévő őr kinyitotta nekem az ajtót én pedig bementem. Bent már három szobalány várt. Meghajoltak majd mikor intettem felegyenesedtek.
- May kérem, hozza ide a barna lovaglóruhámat!
- Igenis felség! – biccentett és elment a szobám mellett lévő gardrób felé.
- És a Császári Felség örült a Hercegnőnek? – jött oda a másik kettő szobalányom és elkezdték levenni az ékszereimet.
- Néhány excellenciás volt bent így nem nagyon tudtunk beszélgetni, de igen… egész biztosan örült.
2. fejezet
Végül levették rólam az abroncsos ruhámat is a fűzővel együtt. Végre! Utáltam a fűzőt. Igaz nekem szinte alig kellett összehúzni, mert elég vékony vagyok, de Kornélia nagyi így is rám erőlteti mondván: Fűzőt csak a közemberek nem hordanak. Ami az ő idejében igaz is lehetett, de az óta már több bárónő sem hordott fűzőt, sőt még néhány tartományi hercegnő sem. Aztán fűző és abroncs nélkül vehettem fel a lovaglóruhámat. Egyszerű szabású ruha volt csak a derekán és az alján volt körbefuttatva egy vékony csipke. A hajamat kibontották és az egyik legegyszerűbb kontyba tűzték fel, amit egy úgy szint barna kalappal takartak el. Az arcomra egy kis pirosítót tettek a szememet pedig fekete festékkel húzták ki. Épp végeztünk mikor az őr bejelentette, hogy Knéry bárónő vár bebocsátásra.
- Üdvözlöm bárónő! – szóltam, majd a bárónő odajött és megcsókolta a kezem.
- Jó napot, Hercegnő. Ma is nagyon szép, mint mindig! Kilovagol?
- Igen, az apámmal.
- Régen lovagolt már együtt a Császári Felséggel.
- Sajnos. – sütöttem le a szemem. - Kérem, vigye vissza azokat a könyveket a könyvtárba. – mutattam az íróasztalomon lévő kupacra.
- A Császár vár bebocsátásra! – kopogott az őr a padlón.
- Engedje be! – biccentettem és felálltam. A kétszárnyas ajtó kitárult és belépett az apám. Kihúztam magam és összefűztem az ujjaimat magam előtt, míg a másik 4 nő a szobában a szoknyáját megemelve pukedlizett a földet bámulva. Az apám egyenesen felém jött majd a karjaiba húzott. Szorosan ölelt, majd megpuszilta a fejem búbját. Elengedett és odalépett a bárónőhöz. Megfogta a jobb kezét és finoman felhúzta.
- Üdvözlöm Császári Felség. – szólt Knéry mire a szobalányaim is felegyenesedtek és tovább sürögtek- forogtak a szobámban.
- Jól gondoltam, hogy lovagolni fogunk? – lépett mellém újra.
- Igen. – mosolyogtam, mint a tejbe tök.
- Indulhatunk Hercegnő? – mosolygott ő is és a karját nyújtotta. Én pedig ahelyett, hogy belé karoltam előrébb léptem néhány lépést és hátranézve szóltam neki.
- Ahhoz el kell kapnod! – nevettem és futásnak eredtem. Az ajtónálló őr túl lassan nyitotta ki az ajtót és majdnem neki mentem, de sikerült még elugranom előtte. Kifutottam a szobámból az Északi szárny felé, amerre az istállók vannak.
- Elkaplak Ana! – kiabált utánam apa. Az összes őr vigyorgott én pedig nevettem, hogy szerintem a palota másik felében is lehetett hallani. Futottam, ahogy a lábam bírta, de apa lépteit egyre közelebbről hallottam. Aztán egyszer csak megragadta a csípőmet és megpörgetett. A hasam már fájt a nevetéstől, alig bírtam abbahagyni, ahogy letett.
- Ugye tudod, hogy most elástuk a tekintélyünket ezek előtt az őrök előtt? – nyújtotta a karját, most pedig belekaroltam.
- Ugyan! – legyintettem. – Csak te. Tizennégy évesen még szabad fogócskázni, de te vagy a Császár, neked nem biztos! – nevettem fel újra.
- Négy év múlva már ténylegesen te leszel, a trón várományosa akkor viszont már nem fogócskázhatunk.
- Ez most becsapós kérdés? Apa rendesen tanulok, hidd el! És a tanár úr már rég a fejembe véste, hogy csak az első szülött fiad lehet a trónörökös! Én csak főhercegnő lehetek. De még annyi tekintélyem sem biztos, hogy lesz, mint a nagyinak! Bár biztos több lesz majd, mint az öcsém feleségének… a császárnénak.
- Ana – állt meg apa és szembefordított magával. – Igazából még van egy nagyon régi törvény, amit mindenki elfelejtett… az első szülött gyermeké a trón.
- De te csak harmadik vagy! – ellenkeztem.
- Tudod az apám nem akarta, hogy a nővérem kerüljön trónra így nem volt hajlandó, csak engem megkoronázni. Én viszont azt szeretném, hogy te legyél a trónörökösöm.
3. fejezet
Teljesen lefagytam. Soha nem gondoltam volna, hogy én leszek a császárné. Mindig is azt hittem, hogy a szüleim addig próbálkoznak, majd míg lesz egy öcsém, aki majd császár lehet. Ez viszont teljesen váratlanul ért. Ha apa ezt előbb elmondja, úgy készülök egész életemben, de nekem most négy évem maradt, hogy megtanuljam azokat a dolgokat, amiket egy császárnénak tudnia kell. Most heti 5 napnak a felét töltöttem a tanáraimmal. Nyelveket, világtörténelmet, gazdaságpolitikát és udvartartást tanultam. Nem tudom mennyi óra fog bejönni apám ezen döntésével, de biztos vagyok benne, hogy sok. El fogják venni a szabadidőmet, csak vasárnap úszom majd meg a tanulást. Járkálnom kell majd külföldre, azokra a tárgyalásokra anyámmal, ahol arról vitatkoznak, hogy engedjük be az országba a technikát. Pedig a technika pont elég volt az országban. Volt vezetékes telefonunk. Itt a palotában több is, de a kisebb városokban, falukban csak egy- kettő készülék volt. Azok sem arra, hogy az emberek beszélgessenek rajtuk csak, mert nincs kedvük átmenni a másikhoz! Hanem azért, hogy a királyi család mindenhova elérjen. Így az ország irányítása is könnyebb lett. A konyhai eszközökből is mindig a legújabbakat kértük, de ezeken kívül nincs más. Az apám rettegett attól, hogy mi lenne akkor, ha a nép kezébe jutnának a modern dolgok. Szerinte fellázadnának. Szerintem csak a nagyapám idejében lázadtak volna fel, hisz az apámat szeretik… a nagyapámat már nem annyira.
- És többet kéne tanulnom igaz?
- Sokkal. Minden nap lenne órád kivéve szombaton és vasárnap. A vasárnapod teljesen szabad lenne, szombatonként pedig szeretném, ha átnéznéd azt, amit hét közben vettetek, és amit még nem tudsz, azt megtanulnád.
Még vacsorára sem teljesen emésztettem meg a dolgokat. Végig azon gondolkodtam, hogy vajon elég lesz-e az idő. Féltem, hogy nem tudok mindent megtanulni és félkészen lépek a trónra és szégyent hozok apámra meg a családunkra. Holnap viszont legalább lesz időm gondolkodni ezen… legalább is délelőtt egy kevés. Délutánra apa bált szervezett a tiszteletemre ahol majd bejelenti, hogy én leszek a trónörökös.
Anyát szerencsére rá tudtam venni, hogy ne kelljen fűzőt felvennem. Mikor elment, hogy ő is elkészüljön a vacsorára, odasúgta nekem, hogy mióta Karolina nagyi elment vidékre, ő egyszer sem vett fel fűzőt. Sötétkék bársony estéji volt rajtam, a mellrészénél és a derekán övként körbefuttatva gyémántokkal. Egy hozzáillő sötétkék félmagas cipő volt még rajtam, ami ugyan abból az anyagból készült, mint a ruha az elején egy- egy masnival, a masni közepén pedig egy- egy gyémánttal. A hajamat bonyolult fonással körbefonták a végénél. A hatalmas kör alakú asztalnál már ott vártak a szüleim mikor beléptem. Halkan beszélgettek, mikor pedig közelebb mentem rám néztek. Apám bal oldalán az egyik felszolgáló kihúzta nekem a széket én pedig leültem.
- Üdv újra itthon drágám! – mosolygott apára anya és szűzies csókot lehelt az ajkára.
- Örülök, hogy itt lehetek. – szorította meg mind kettőnk kezét. – Arra gondoltam, hogy kivételesen még vacsora előtt oda adom az ajándékaitokat.
- Jujj mit hoztál?! – kiáltottam.
- Sss! – nevetett apa és intett az egyik frakkba öltözött komornyiknak, aki felvett két kisebb tobozt egy szekrényről és odajött hozzánk. Apa elé tartotta, aki elvette a kisebbet és anya felé fordult.
4. fejezet
- Attól, hogy nem voltam itthon még nem felejtettem el az évfordulónkat drágám. – mosolygott és kinyitotta a kis dobozt. Anya a szája elé kapta a kezét majd apa nyakába borult és megcsókolta. Egy arany gyűrű volt ezüst kövekkel és egy felirattal: Nekem mindig a Császárném voltál.
Ha ezt egy kívülálló látta volna, nem értené… de mi hárman pontosan tudtuk a jelentését. Anya és apa sztorija eléggé a Hamupipőkére hasonlított. Anya egy farmon nőtt fel az ország egy legszegényebb tartományában. A szülei hamar meghaltak. Így nem tudta fenntartani a farmot egyedül és kénytelen volt egy Közösség szállóba menni. Apám pedig épp ezeket látogatta sorra. Mindig ezeken a szállókon ebédelt. És anya volt az egyik kivételezett, aki felszolgálhatott ezen az alkalmon. El akarta venni apa elöl a levest, de nem sikerült neki. A leves pedig egyenesen apa ölében landolt. Nagyi rögtön kiabált és utasította, hogy azonnal tisztítsa ki apa nadrágját. Végül pedig fülig szerelmesek lettek. Nagyi sokáig ellenezte, hogy apa őt vegye el hisz nem volt rangja. Így még az esküvő előtt bárónővé tette. Ezért nem tudja senki, hogy anya honnan is jött. Egyfajta államtitok. Ami nekem a könyökömön jön ki.
Anya szeme megtelt könnyel és a cseppek egyenként végig folytak az arcán. Apa finoman letörölte őket és újra megcsókolta, majd felém fordult. Lila bársony dobozt tartott elém. Elöl egy aranyszínű zár volt. Kipattintottam és felemeltem a tetejét. Egy gyönyörű szép napló volt benne. Keményborításán barna betűkkel minden féle jó tanács volt ráírva főleg angolul, de volt rajta francia is. Apa kivette a naplót és az asztalra helyezte. A dobozban volt még valami lefedve egy papírral. Felemeltem és elállt a lélegzetem. Aranyszínű nyaklánc, fülbevaló és karkötő volt benne. Rózsaszín kövekkel volt díszítve, de míg a fülbevalóban csak egy volt, a karkötőben és a nyakláncban sok, a közepétől egyre kisebb nagyságú kővel volt kirakva. Kivettem belőle a nyakláncot, apa pedig tálcára tette a tobozt. Felé nyújtottam az ékszert és amennyire tudtam megfordultam a széken, hogy a nyakamba tegye. Ügyesen rám adta a láncot majd mikor végzett egy puszit nyomott a nyakamra. Kuncogva fordultam meg és felvettem a karkötőt is bár egyáltalán nem illett az öltözékemhez.
A desszert után hamar eljöttem az étkezőből, hogy anyáék egy picit kettesben legyenek. Az őrök már műszakot váltottak így új, friss arcok álltak minden folyosón. A szobalányaim lemosták a sminket az arcomról és levették a ruháimat majd rám adták a fehér, selyem hálóingem, ami alól épp, hogy kilátszott a lábam. A könyökömnél pedig finom fehér csipke futott végig a ruha ujján. Kibontották és kifésülték a hajamat, majd a kérésemre magamra hagytak. Halkan az ágyam mellett álló könyvespolc mellé lopóztam és meghúztam egy lámpakapcsolónak álcázott zsinórt. A polc lassan megfordult. Belebújtam a rózsaszín mamuszomba és elindultam a járatban.
Egyfajta menekülési út volt ez, amit még az őseim építettek 150 éve. Persze mindig felújítjuk, de attól ez a hely még nem lesz túl barátságos. A lámpák sorra kapcsolódtak fel, ahogy haladtam előre. Elhagytam több más irányba induló folyosót majd befordultam ott ahol a falba egy nagy K és N betű volt vésve. A királynő jelölése. Hat- hét éves korom óta használom ezeket a járatokat egyedül, hisz az első megtanulandó dolgok közé tartozott a folyosó rendszer kiismerése. Természetesen egyszer sikerült elég rendesen eltévednem. Leültem az egyik sarokban és elkezdtem a köveket számolni a padlón. Mikor megtalált két őr, már korgott a gyomrom és nagyon szomjas voltam. Elvileg 1 napig kerestek. A szobámba egy egész seregnyi szolgáló állt. Meleg fürdő és egy kis alvás után anya ragaszkodott hozzá, hogy megvizsgáljon az orvos. Azon kívül, hogy egy picit megfáztam semmi bajom nem volt.
